Félelem némítja el az erdő hangjait. Némák a tisztások, elnéptelenednek a fészkek, az odúk. Nem rikkant a rigó, nem dalol a csalogány, nem csiripel többé a vörösbegy, csak a szarkák cserregése hallatszik mindenütt. Ki tartja rettegésben Madárvilág lakóit? Nem az ember a pusztítás okozója, hanem a szarkák. Ők törnek hatalomra, tervszerűen irtják az énekesmadarakat, talán még a ragadozómadarak sincsenek tőlük biztonságban. Annyian vannak…valóságos hadsereg, senki nem állhat ellen nekik. Senki? Talán mégis. Egy aprócska madár, Kirrick, az utolsó vörösbegy, akinek családját és párját már megsemmisítette a fekete-fehér tömeg. Menekül, mert vadásznak rá, de menekülése küldetéssé válik: társra akar találni az üldöztetésben, és ami ennél is fontosabb, ellene szegül a pusztításnak. Meg is leli társait a baglyokban, a sólymokban, a sirályokban, és a madarak közössége talán úrrá lehet a szarkák gonoszságán. Clive Woodall nagy sikerű kalandregényének első része bővelkedik izgalmakban, harcban, néha véres fordulatokban is. Ám a Szárnyak háborúja vége nem jelenti Madárvilág harcainak végét. Kikel a tojásból az újabb nemzedék…
Olvass bele! Részlet a műből:
(...) Kirrick egy kőrisfa lombkoronájának rejtekében ült, jó magasan, viszonylagos biztonságban. Ragyogó tavaszi reggel volt, és szinte ellenállhatatlan kényszer hajtotta, hogy zengő dallal ünnepelje a hosszú, rettenetes tél elmúltát. Ám Kirrick tudta, milyen veszélyt hozna a fejére az effajta meggondolatlanság. A madárdal mindörökre a múlté. Az élete múlik a hallgatáson. Kirricket már több hónapja üldözték. Kezdetben a szarkák hamar belefáradtak. Természetüknél fogva lusta madarak, és dögevők lévén, találtak könnyebb prédát. Mostanra azonban valahogy megváltoztak a dolgok. A legutóbbi akciójukat összehangolták, körültekintően szervezték, és a legnagyobb kegyetlenséggel vezényelték le: Kirrick párja, Celine túl sem élte. Celine-t kimerítette az üldözés: az óriási idegfeszültség okozta rettenetében végül kivágta magát fedezékéből. A vég gyors volt, és véres. Kirrick elborzadva, tehetetlenül nézte, amint párját széttépik. Most, két hét elteltével múlófélben a gyász – a vörösbegyek természetüknél fogva optimista madarak. De annak a napnak az emlékét soha nem lesz képes elűzni. Tudomása szerint ő az egyetlen megmaradt vörösbegy Madárvilágban. Sok hasonló madárfaj – veréb, fenyőrigó és feketerigó is kipusztult, és csak az emlékezetben él tovább. A szarkák uralták az egész országot. A számuk elképesztő mértékben gyarapodott. Kiszorították a galambokat a városokból, a seregélyeket a kertekből. Rohamos szaporodásukat az ember természet iránti felelőtlenségének ajándéka, az utak menti kimeríthetetlen hulladékkészlet okozta. Kirrick azonban megérezte, hogy valamilyen titkos erő áll a háttérben. Gonosz szándék, amely megengedte, hogy az összes többi madarat kiirtsák.(...) Traska nem hétköznapi szarka volt; őt rettegték és átkozták a legtöbben a környéken. A velejéig romlott, szadista hajlamú vezér mindössze fél éve állt ennek a csapatnak az élére. Magányosan, bejelentés és meghívás nélkül érkezett. Az ilyen madarakat rendszerint megverik és elűzik a csapattól, Traska azonban jól választott: rendkívül éles eszével nem véletlenül szemelte ki ezt a rajt. Felfedezte, hogy a helyzet megérett a tisztogatásra: a raj vezetője gyenge volt és öreg, nem állhatott a trónbitorló, fortélyos madár erőszakos hatalomvágyának útjába. Traska jellemzően alattomban csapott le rá: fészkén, álmában lepte meg ellenfelét, akinek szárnysegédeit, két erős szarkát is hasonló módszerrel küldött a másvilágra; egyetlen hibájuk az volt, hogy hűek maradtak vezérükhöz. Haláluk egyértelmű veszteségnek számított, de Traska az első pillanatban eltökélte, hogy tekintélye teljes körű és kikezdhetetlen lesz.(...) Kirrick puha neszre ébredt – tollak alig hallható suhogására és karmok kaparászására egy közeli faágon. Óriás szempár meredt Kirrickre., majd a bagoly finoman megköszörülte a torkát. - Meg vagyok lepve – szólalt meg Tomar. – nem valami bölcs dolog nyílt helyen aludni ismeretlen, veszélyes területen, fiatal barátom. – Tomar halkan, mégis zengzetesen beszélt, de nem barátságtalanul. Kirrick bátorságát összeszedve válaszolt. - Akkor megköszönöm, hogy nem használta ki oktalanságomat. De bocsássa meg a modortalanságot, hogy hívatlanul, bejelentés nélkül behatoltam a területére. Kirricknek hívnak, és nagyon messziről jövök, hogy találkozzam önnel. – Valóban? Akkor mondd el nekem, Kirrick, miért jöttél. – Tudnom kell, mi történik a világban. Úgy érzem, felnőtt életem nagy részét a kíméletlen üldözés előli meneküléssel töltöttem. De nem volt ez mindig így. Emlékszem boldogabb időkre is, bár ezek az emlékeim egyre távolibbak. Miért művelik ezt velünk a szarkák? Tomar elgondolkodva nézett a vörösbegyre. Ő lenne az a madár? Rég tudta, hogy jönni fog valaki. Hogy fiatalabb szövetségesre lel irdatlan nyomorúságában. Kirrick bizonyította bátorságát azzal, hogy ilyen messzire eljött. És nem ért volna-e már régen gyászos véget, ha nem ilyen leleményes? De vajon ő rendeltetett-e arra, hogy megbirkózzék a feladattal járó elképesztő nehézségekkel? Aki végrehajtja Tomar sok mindent eldöntő tervét? Az öreg bagoly tudta, milyen kilátások várnak a vörösbegyre, és hogy mennyire létfontosságú Madárvilág jövője szempontjából, hogy Kirrick célt érjen. (...)
A történet a  Szárnyak birodalma c. kötetben folytatódik.