Határtalan örömmel bocsájtom útjára e könyv második kiadását, hiszen egy szakkiadvány esetében egy második kiadás nagy megtiszteltetés. A 20 évvel ezelőtt megjelent könyv az erdővidéki asszonyok huszadik század elejére jellemző életét mutatja be, azaz éppen 100 esztendővel ezelőtti mindennapokat, szokásokat, életrendet tár az olvasó elé. Az utóbbi években-évtizedben érdekes módon – és legnagyobb örömömre – felerősödött a hagyományos életmód, a viselet, tánc és más szórakozási formák, életviteli elemek iránti érdeklődés. Sok fiatal kíváncsi a korábban élt elődei vagy akár idegen tájegységeken élők életmódjára, valamilyen módon rekonstruálható képzeteire, tárgyaira, a szellemi és művészi életének jellemzőire, a kor tárgyi környezetére, az akkori életet meghatározó rendre, hagyományokra, és ezt sokan közülük be is építik valamilyen szinten a mai mindennapjaikba. Az erdővidéki asszonyok életét bemutató könyv valószínűleg nemcsak az Erdővidéken élt elődök iránt érdeklődő vagy az Erdővidékhez valamiképpen kötődő olvasók számára lehet érdekes, hanem a népi életmódkutatók, az asszonyélet valamely aspektusát vizsgáló szakemberek számára is szolgálhat hasznos támpontokkal, információkkal. A mai tisztelt olvasónak számolnia kell egy néhány meghatározó körülménnyel, adottsággal, amelyek a könyv létrejöttekor korunk fiatalabb generációi számára nehezen elképzelhető módon határolták be a néprajzi gyűjtések technikai lehetőségeit. Ezek egyike a könyv alapját képező interjúk gyűjtésének a módja. Az interjúk ezelőtt 25–30 esztendővel készültek. Akkoriban már túl voltunk technikailag azon a fázison, hogy a helyszínen kelljen lejegyezni az adatközlő mondatait, de a hangrögzítésnek még igen kezdetleges módja állt csak rendelkezésre. Jómagam, abban az időben minden intézményi háttér nélkül terepező egyetemista lévén, a saját, a 10 kg-os súlyt közelítő Grundig magnetofonommal baktattam a falvak felé vezető kövecses utakon, vagy jobb esetben fel tudtam kérezkedni a hajnalban és késő estéken közlekedő, munkásokat szállító buszokra. Aztán 1–2 év múlva sikerült kazettás magnót vásárolnom, amely igazából egy kisebb magnetofon méretű volt, tehát még mindig meglehetősen súlyos, és kerékpár is került, ami megkönnyítette valamelyest a falujárást. Emlékszem, gyakran kellett abbahagynom a faggatózást, mert betelt a szalag vagy a kazetta, amelyből mindig túl kevés volt, 3–4 darab mindössze. Ezekről nap mint nap le kellett jegyezni a szövegeket, hogy újra rögzíteni lehessen rá a további gyűjtéseket. Ugyanilyen nagy esemény volt a gyűjtőmunkám történetében, amikor a kis Smena 8 fényképezőgép helyett, amelyet a népi építészettel foglalkozó testvéremmel együtt használtunk, 1992-nen egy hatékonyabb, szélesebb látószögű gépet kaptam ajándékba egy nagyszerű, magyarországi antropológus barátomtól, és ezt követően jobb minőségű vizuális elemekkel is kiegészíthettem a gyűjtőmunkámat – már amikor sikerült beszereznia hozzá járó filmet… Ez mind történelem már, de leírom, mert a korunkra jellemző technikai feltételekhez szokott, a digitális világban felnövő fiatal nemzedék csak ilyen és hasonló emlékező leírásokból szerezhet tudomást a korabeli gyűjtőmunka technikai részleteiről. Ugyanígy meg kell említenem, hogy az 1990-es évek második felében, ha valaki a feminizmus kérdésköréhez tartozó témák iránt érdeklődött, nem álltak rendelkezésére a ma néhány kattintással elérhető források és szakmunkák, el kellett jutnia valamely nyugati ország egyik vagy másik szakkönyvtárába, és ott kitartóan kellett keresgélnie, amíg össze tudta gyűjteni, ki tudta válogatni a számára fontos forrásokat. Ma mindezt szinte készen bocsájtják rendelkezésünkre a különféle internetes adatbázisok, kereső programok. Szerencsére úgy alakult az életem, hogy elkísérhettem a férjemet egy kanadai tanulmányútra, és egy hónapig én is kutathattam az ottawai egyetem gazdag könyvtárában. Így vált lehetségessé a könyv témájának az akkori nemzetközi szakirodalomba való beágyazása, amely mára nóvumként már nyilvánvalóan aktualitását veszítette, de a könyv megjelenésének idején még figyelemre méltó teljesítménynek számított, és talán hiteles információs alap marad a nőkérdést napjainkban kutatók és a mai olvasók számára is. Korunk olvasójának számolnia kell azzal is, hogy a lényeget tekintve változatlan (az eredetihez képest csak apróbb formai módosításokat tartalmazó) kiadást tart a kezében. A könyv alapját képező empirikus anyag nyilván nem veszített jelentőségéből, sőt, az idő múlásával párhuzamosan nő az interjú-szövegek szellemi értéke, lévén, hogy már a létrejöttük idején, emlékező jellegük révén, egy korábbi valóságot idéztek. Mára már maguk a beszélgetések is lassan a történelmi időkbe távolodtak, nemcsak az általuk felidézett emlékek, korok, életviszonyok. Pontosan emiatt lenne lehetetlen a könyv tartalmának az aktualizálása. A könyv alapját képező beszélgetések, vallomá- sok és a bennük foglalt tartalom éppen a történelmi időkbe visszavezető jellegüknél fogva maradnak időtállók és tarthatnak számot a mindenkori olvasók érdeklődésére. Kolozsvár, 2020 októbere Zakariás Erzsébet